romana   magyar   english   francais

 
   ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
nyitólaphonlaptérképwebmailbelépési feltételek

     ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
     KAROK, SZAKOK
     ELÉRHETOSÉG

  

A „Dimitrie Cantemir” Egyetem akkreditálva van a 136/2005 törvény alapján,
mely megjelent Románia Hivatalos Közlönyének 434/20.05.2005 számában.

Az Egyetem 1991-ben alakult meg, kibővitve a romániai nevelőmunka skáláját mint az első erdélyi magánegyetem és mint második Romániában. Alapitója Dr. Zaira Murgu.

A „Dimitrie Cantemir” Egyetem fontos helyet foglal el a román tudományos nevelőmunkában. Szem előtt tartva Románia demokratikus fejlődését, erőfeszitéseket tesz az európai szinvonal eléréséhez, szabad teret biztositva az intellektuális fejlődésnek és kedvező keretet teremtve a különböző nemzetiségű egyetemisták közötti kapcsolatra. Ugyanakkor állandó tudományos kutatómunkára ösztönzi úgy a tanárokat, mint a diákokat.

Az Egyetem folytonos fejlődését igazolja az elsőnek létrehozott Jogtudományi Kar mellett inditott új fakultások létezése: Közgazdaságtudományi Kar (három szakkal: Bank-és Pénzügy, Kereskedelmi, turisztikai és szolgáltatási egységek gazdaságtana, Könyvelés és gazdálkodási informatika), Lélektan és neveléstudományi Kar (két szakkal: Pszichológia, Gyógypedagógia) és Földrajzi Kar (egy szakkal: Turisztikai földrajz).

A négy fakultás oktató-nevelői munkája, elméleti és gyakorlati tevékenysége a „Dimitrie Cantemir” Campus területén megy végbe.
A tanulók rendelkezésére magasszintű anyagi-alap áll, biztositva az elméleti ismeretek nyújtását és azok gyakorlati alkalmazását, az utóbbiak nemcsak a Campus területén, hanem más olyan intézményekben is megvalósulhatnak amelyekkel az Egyetem együttműködési megállapodásokat kötött: törvényszék, biróság, bankok, turisztikai irodák és egységek, múzeumok, oktatási intézmények.

Egyetemünk egyike azon kevés romániai magánegyetemeknek melyek saját székhellyel rendelkeznek és diákjai számára egy 142 férőhelyes olvasótermet, saját könyvtárt biztosit több mint 28.000 szakkiadvánnyal.

A tantestület 130 személyből áll (előadók, docensek, lektorok és asszisztensek) akik magasfokú tudományos és pedagógiai ismeretekkel rendelkeznek. A 130 tagú tanári kar több mint 400 szakkönyvet és tudományos munkát nyomtatott ki az Egyetem saját kiadóján keresztül.

Az Egyetem sikeres munkáját bizonyitja az a tény is, hogy a hallgatók több mint 90 százaléka sikeresen végezte államvizsgáját az ország több szinvonalas egyetemén és sikeresen beilleszkedtek a képesitésüknek megfelelő munkahelyeken.

Az Egyetem akkreditálása óta, 2005-től az államvizsgát saját egyetemünkön tartjuk.
Ezenkivül, jelenleg négy mesterképző, magiszteri felkészitőt vezet, négy szemeszteres időtartammal, a következő szakokban:
Bankok és tőkepiacok
Új szervek és irányzatok a magánjogban
Pénzügyi ellenőrzés, szaktanácsadás és auditálás
Pszichodiagnosztika, tanácsadás és pszichoterápia



  Elképzelés és megvalósitás EDRIS.  belépési feltételek | elérhetoség
        © DIMITRIE CANTEMIR EGYETEM. MINDEN JOG FENNTARTVA.