|
Az 1993-ban létesült “Dimitrie Cantemir” Ökológiai Alapítvány a kezdetektől fogva célul tűzte ki, hogy a kulturális értékek elterjedését támogassa és idővel, megvalósításainak köszönhetően, országos szinten hírnevet szerzett.
Nem-kormányzati és nonprofit szervezetként, az Alapítvány dr. Zaira Murgu professzor ötlete alapján valósult meg és ma is a következő alapelvet követve működik: "A tanuláshoz való jog azonos az élethez való joggal." (Dumitru Murgu)
Már nevében hordozza, hogy az Alapítvány felvállalja a környezetvédelmi és humanitárius, segélyező tevékenységeket.
Az Alapítvány egyik legjelentősebb megvalósítása a “Dimitrie Cantemir” Egyetem és Posztliceális Iskola létrehozása volt.
Az Alapitvány felelősségteljes tevékenységét ugyancsak igazolja az Egyetem 2005-ben elnyert akkreditálása, a 136/2005-ös törvény alapján.
A komoly célok bizonyitéka az Alapitvány által létrehozott Egyetemi Campus és a “Junior” bentlakás.
Annak érdekében, hogy minőségi oktatási és nevelési munkát végezhessenek, az Alapitvány vezetősége 1998-ban széleskörű programot dolgozott ki, melynek célja az európai standardoknak megfelelő “Dimitrie Cantemir” Egyetemi Campus létrehozása.
Az elkövetkező időben lépéseket tesznek a “Dimitrie Cantemir” Posztliceális Iskola akkreditálására, valamint modern anyagi-alapjának megteremtésére.
|
|